Leállítják a nyomtatott Magyar Hírlap megjelenését
A lap rövid közleményben jelezte a tulajdonosi döntést. A kedvezőtlen gazdasági helyzettel indokolták a lépést.
A lap rövid közleményben jelezte a tulajdonosi döntést. A kedvezőtlen gazdasági helyzettel indokolták a lépést.
Az állítólag üzleti okokból bezáratott Népszabadság példányszáma negyedéves összevetésben 0,2 százalékkal esett vissza, míg az Orbán Viktor számára másképp fontos Mediaworks-lap, a Nemzeti Sport 3,5 százalékos mínusszal zárt.
Összevonják a francia napilap nyomtatott és internetes szerkesztőségét. Összesen 93 munkahely szűnik meg, ebből 50 újságírói. A létszámcsökkentéstől azt várják, hogy a lap 2015 végére nyereséges lesz.
Októbertől negyedével drágább lesz a Magyar Nemzet. A főszerkesztő az intézkedést a mostoha lappiaci körülményekkel indokolta.
2011-ben még meghaladta az amerikai nyomtatott lapok össz reklámbevétele a Google-ét, a trend 2012 első félévében fordult meg.